Csiribí-Csiribá: családi varázslat

Tej- tojás- és búzalisztmentesen, hogyan kezdjem?!

tej-tojás-lisztmentesMúlt hét kedd óta foglalkoztat sajnos a probléma, akkor derült ki, hogy kislányom allergiás ezekre. Sokszor náthás volt szegénykém, az orrmandulája is ilyenkor nagyobb lett, horkolt, nehezen szedte a levegőt, de az utóbbi pár hónapban már a hallása is megromlott. Gyermekorvos és két fül-orr gégész után döntöttem úgy, hogy elviszem egy „fizetős helyre” mert a szokásos antibiotikum, fülmelegítés stb. semmit nem ért. Itt a vizsgálták, és rögtön azzal kezdték, hogy volt-e már allergia vizsgálaton. Én csak pislogtam, hogy miért és felvilágosítottak, hogy simán lehet, hogy az allergiás nátha húzódik rá a fülére és attól hall rosszul. Gyorsan meg is volt a vérvétel és pár nap múlva meglett az eredmény is. A címben szereplő dolgokra allergiás a kicsi lánykám. Ezek mellett még kutya/macska/kisállat allergiája is van, de mivel ahogy mondani szokás „se kutyánk, se macskánk” ezzel a kérdéssel nem is foglalkozok, majd elkerüljük az olyan helyeket ahol lakásban vannak ilyen állatok.
Szóval tej, tojás és búzaliszt. Ezeket nem ehet. A döbbenet után elgondolkodtam, hogy most hazamegyek is mit adjak neki vacsorára??? Van otthon kenyér, sajt, vaj stb. Mondta a doktornő, hogy hát ezeket ne. De mindenképpen menjünk el gasztroenterológushoz aki majd segít, tanácsokat ad. Ez lesz most csütörtökön, de addig is változtatnunk kellett pár dolgon.
Vaj helyett szójamargarin, tojás helyett tojáspótló por, de a kenyér az nagy gond. Vannak búzaliszt mentes száraz kenyerek, amik jók ropogtatásra, de közel nem olyan, mint a jó kis friss kenyér. Gondoltam nem baj, majd én sütök kenyeret. Anyóséktól kölcsön kaptunk egy kenyérsütőt, vettem búzaliszt mentes lisztkeveréket, gondoltam milyen klassz kenyeret sütök. De sajnos nem így lett… A kenyér beleragadt, nem sült meg rendesen, és már a szaga is borzalmas volt – a kukában landolt.
Kenyérsütő vissza, inkább majd én meggyúrom és megsütöm. Majd megírom mi lesz az eredmény, illetve beszámolok róla legközelebb, milyen kakaós sütit próbáltam ki és milyen eredménnyel.

Mennyi szabadideje van a kisgyermekes szülőknek?

Hát nem sok. De szerintem azt a keveset sokkal hatékonyabban ki tudják használni mint azok, akiknek sok van.
Nemrég éppen azon gondolkodtunk a férjemmel, hogy mi a fenét csináltunk mi a rengeteg szabadidőnkkel amíg nem voltak gyerekeink. Így visszagondolva töredékét használtuk ki értelmesen.
Mióta kicsit nagyobbak lettek (kicsit nagyobbak = három év fölött) mindketten elkezdtünk újra tanulni. Na persze én leginkább csak az online tanfolyamokat vállalom, amiket este is lehet csinálni, de néha becsúszik egy-egy hétvége is. Természetesen a napközbeni tanulás munka és gyerekek mellett felejtős, ezért csak annyit szabad bevállalni, amit az altatás után meg tudsz tanulni. Mert ha csak idegeskedés lesz belőle, hogy nem úgy haladsz ahogy kellene, akkor régen rossz, elmegy a kedved az egésztől.

Persze a szabadidő nagy részét a gyerekekkel kell tölteni, kirándulni, közösen alkotni, mesélni vagy egyszerűen csak beszélgetni. Érdemes kihasználni azt a pár évet amit velünk akarnak tölteni, utána már úgyis a barátokkal „lógnak” inkább.

A közös alkotáshoz a Csiribí-Csiribá blogon találtok jó ötleteket.
csomagoló_festés1

Fogszabályzós anyuka #3

fogszabályzosok

Lassan egy éve hordom a fogszabályzóm. Még messze a vége, de szerencsére már az eleje is. Igazándiból az evés az egyetlen problémás dolog. Sajnos minden kajamaradék felragad rá, és ha a kollégákkal együtt ebédelek, ebéd után már nem nagyon merek beszélni, mert érzem, hogy már nagyon meg kellene mosni a fogaimat….
Viszont nagyszerű fogyókúra. Tényleg, ti találkoztatok már kövér fogszabályzós emberrel? Én még nem. Csak olyanokkal, akik a fogszabályzó felrakása után fogytak.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!