Lassan egy éve hordom a fogszabályzóm. Még messze a vége, de szerencsére már az eleje is. Igazándiból az evés az egyetlen problémás dolog. Sajnos minden kajamaradék felragad rá, és ha a kollégákkal együtt ebédelek, ebéd után már nem nagyon merek beszélni, mert érzem, hogy már nagyon meg kellene mosni a fogaimat….
Viszont nagyszerű fogyókúra. Tényleg, ti találkoztatok már kövér fogszabályzós emberrel? Én még nem. Csak olyanokkal, akik a fogszabályzó felrakása után fogytak.
Az előző bejegyzésben írtam, hogy a gyerekeim hogy viselték az új „lakót” a számban. A következő lépés a munkahely volt:
A közvetlen kollégáimnak persze elmondtam, hogy fogszabályzóm lesz, de így is nagyon nehéz volt az első pár nap. Nem mertem kinyitni a számat, alig értették, hogy mit mondok, nem mertem mosolyogni stb. A megbeszéléseken éreztem, hogy amikor beszélek mindenki a fogaimat nézni – persze lehet, hogy csak én képzeltem be magamnak. A szám állandóan kiszáradt a szabályzótól, szinte egyfolytában innom kellett. Ráadásul a lehető legmesszebb ülök a női mosdótól, úgyhogy minden evés után a fogkefémmel meg a fogkrémemmel végig kell „szambázni” az egész irodán. (Mivel nagyon fontos, hogy minden evés után fogat kell mosni. A fogak épsége miatt is, és azért is, mert nagyon csúnyán rá tud ragadni az ételmaradék.) Így visszagondolva kb. 1-2 hónapig zavartak ezek a dolgok, most már vígan beszélek, mosolygok és sétálok a fogmosó cuccaimmal. 🙂 – kár, hogy nincs fogszabályzós smiley…
kép forrása: Pinterest
Nem volt könnyű döntés, az utóbbi években már világossá vált, hogy szükségem lesz a fogszabályzóra, de nehéz volt rászánni magam.
Sajnos gyerekkoromban még nem voltak állandó fogszabályzó készülékek, a kivehetővel pedig nem lehetett elérni jó eredményt. A mi időnkben pedig 18-20 évesen nagyon ciki volt. Amikor otthon voltam a gyerekekkel az lett volna a következő nagy lehetőségem arra, hogy megcsináltassam a fogaimat, de akkor sem foglalkoztam vele.
Az utóbbi egy-két évben kezdett el visszahúzódni az ínyem, és olyan érzésem volt, mintha egyre jobban előre jönnének a fogaim (amik persze eddig is eléggé előre álltak), és azt vettem észre magamon, hogy egyre furcsábban ejtem az „s” és az „sz” betűket.
Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor ínyvisszahúzódással elmentem a fogíny specialistához, és elmondta, hogy a folyamatot csak a fogak szabályozásával lehet megállítani. Ekkor már nem is gondolkodtam tovább. Gyerünk, vágjunk bele!
Persze bennem volt, hogy mit fognak szólni az ismerősök, a munkahelyemen, de leginkább a családom támogatása kellett.
Az előkészületek kb. 2 hónapig tartottak: mintavétel, röntgenek stb. és február végére megkaptam a fogszabályzót. Nagyon furcsa, mondhatni rossz érzés volt, amikor felkerült. Hazafelé a villamoson végig azon izgultam, hogy a gyerekek mit fognak hozzá szólni. Persze előtte már felkészítettem őket, hogy anyának majd fém csík lesz a fogán, meg ilyenek, de nem igazán tudták elképzelni. Kislányom elég jól viselte, kisfiam pedig „de csúnya”, „anya légyszi csukd be a szád, mert mindjárt elhányom magam” mondatokkal zárta le a témát.
Persze én is utáltam az egészet és folyton az járt az eszembe, hogy ne rohadt sok lesz az a két év! Vacsorázni nem mertem, és izgultam, hogy a munkahelyemen mit szólak majd másnap…szóval nagyon rosszul telt az első fogszabályzós estém.
Reggel kisfiamat bementem felébreszteni és reggel azzal fogadott, hogy „Anya, nem is olyan csúnya ez a fogszabályzó”. Nagyon megkönnyebbültem. Azóta sokszor viccelődünk vele, és kb. havonta egyszer el kell nekik mondanom, hogy mennyi idő múlva veszik le, úgyhogy megszokták (kénytelenek voltak ). Sőt, kisfiam örömmel újságolta egyik napi, hogy az iskolában a védő néninek is fogszabályzója van.
Legutóbbi hozzászólások